|
|
|
Látnivalók Brnoban és környékén |
|
|
|
Egyetemei:
Brno a cseh egyetemvárosok egyik legjelentősebbike, 6 egyetem is található itt. Tipikus egyetemi város, Magyarországról is számos lehetőség van ösztöndíj keretében egy-egy félév eltöltésére e csodás városban. A legnagyobb az 1919-ben alapított Masaryk-Egyetem közel 32 000 hallgatóval, amit az 1899-ben alapított Brnoi Műegyetem követ több, mint 18 000 hallgatóval, továbbá a Mendel Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Egyetem, a Brnoi Állatorvosi Egyetem, a Kunsthochschule Brnoi Janáček Zeneművészeti Akadémia, és a katonai Honvédelmi Egyetem. Híres Brno jogi egyetemi képzése is.

A Jogi Egyetem (Foto: Flickr by Mercy)
Nevezetességek:
Kiállítási Terület: Európa legelegánsabb vásárterülete, melyet 1922-ben alapítottak. A vásárvárost harminc mérnök tervezte, állandó és időszaki pavilonok állnak itt.

A Kiállítóközpont (Foto: Flickr by Aktron)
Kapucinusok Szent Kereszt Temploma: 1648–51 között épült a leghátborzongatóbb látványosság Brnóban. Szellőzőnyílásainak rendszere megőrizte a szerzetesek kiszáradt földi maradványait, akik 1780-ig temetkeztek ide. Összesen 153 múmiát őriznek itt, köztük városi urakat és Trenck Ferenc báró, pandúrezredes (1711–1749) tetemét is, aki a Spielberg (ma: Spilberk) börtönében raboskodott haláláig. (Jókai Mór: „A két Trenk” c. regényében ő a „magyar Trenk”).

A Szent Kereszt templom (Foto: Flickr by pascal calarco)
Spielberk: 1277-ben épült gótikus stílusú vár, mely a 17–18. században terebélyes barokk erődítménnyé vált. 1939–40-ben a Gestapo központja volt, 1961 óta itt található a Brnói Városi Múzeum. A vár magyar vonatkozása, hogy a 18. század végén a magyar jakobinus mozgalom tagjait, köztük Kazinczy Ferencet is itt börtönözték be. Ezekre az időkre a vár falán található márványtábla emlékeztet: „A magyar hazafiaknak, akik a vár börtönében szenvedtek a nemzeti függetlenségért és a haladásért. A magyar nép – 1964”. A két emelet mély kazamata börtöncellái ma nyitva állnak a látogatók előtt. A 19. század közepéig, majd a második világháború alatt működött börtönként.

A Spielberk kastély (Foto: Flickr by youplayawhat)
Szent Péter-Pál Székesegyház: A 11. században épült eredetileg román bazilikának. A templom a Petrov-dombon áll, így szó szerint kimagaslik a város látképéből. A székesegyházat kétszáz évvel később gótikus részekkel egészítették ki, s az évszázadok során barokkosították, majd a 20. század elején visszaalakították gótikus formájára.

A Szent Péter és Pál Székesegyház (Foto: Flickr)
Káposzta-piac (Zelny trh): A székesegyháztól nem messze található tér, ahol ténylegesen is zöldségpiac üzemel. A tér ékessége az ún. Parnasszus-kút, mely kb. 300 éves.

A Parnasszus-kút (Foto: Flickr by Jordi Chueca)
Szent Jakab templom: A 13. században építették, gótikus stílusban. Háromhajós szerkezetű, lenyűgöző boltozattal. A templom 92 méteres tornya Brno legmagasabb, a Szent Péter-Pál Székesegyházénál is nagyobb templomtornya. Utóbbi csak a domb miatt emelkedik végeredményben magasabbra, mint a Szent Jakab templom.

A Szent Jakab templom (Foto: Flickr)
Villa Tugendhat: különösen ismert épület, 1929-ben a németet Mies van der Rohe építette, kiemelkedő funkcionalista építmény. 2002 óta az UNESCO által nyilvántartott Világörökség része.
Érdemes megnézni továbbá a magas tornyú Óvárosházát (Stará radnice), ami a gótika és reneszánsz keveréke; a Brünni Nemzeti Színházat (a régi Mahen-Színházat és az új Janáćek-Színházat), valamint a Lužánky nevű városi parkot.
A Villa Tugendhat (Foto: Flickr by Mr Hyde)
Morva-karszt: Brnotól északra található, Csehország egyik leglátogatottabb nevezetessége. Majdnem 100 négyzetkilométer területű hegység. Több mint 1100 barlang, valamint szakadék található a területén, emellett régészeti lelőhelyként is ismert. A legnagyobb, igazi labirintus jellegű barlangrendszere az Amatőr-barlang, amely azonban a turisták számára nem látogatható.
Barlang (Foto: Flickr by David Prochazka)
Macocha- szakadék: nem úgy az Ostrov falutól nyugatra fekvő 138 méter mély és 100 méter széles Macocha-szakadék. A kilátó teraszokról megtekinthető a mélységben kanyargó Punkva-folyó. A látogatóközpont mellett tágas parkoló, büfék, ajándékbolt és étterem várja a fáradt vándorokat.
A Macocha-szakadék (Foto: Flickr by David Prochazka)
|